„Azokat a feltételeket, amelyek miatt a fogyatékos embereket sajnálni kell, meg lehet változtatni. Minél kevesebb sajnálatra méltó ember van, annál jobb.”

Hirotada Ototake

Building exterior in Toronto, Canada

Aktualitások röviden

Egyénileg értelmezett esélyegyenlőség

A képviselő-testület üléseinek látogatását javasolta Dörgicse Község Önkormányzatának polgármestere a fogyatékkal élők speciális igényeinek kielégítésére.

Látássérült miniszter

Dr. Kátai-Németh Vilmos látássérült politikusként vezeti a Szociális és Családügyi Minisztériumot. A 16 éves kora óta vak miniszter kinevezéséig ügyvédként dolgozott, emellett aikidoban szerzett fekete övet.

Akadálymentesítési támogatás

Továbbra is 300.000. forint a tízévente igényelhető akadálymentesítési támogatás felső határa. A támogatás reálértéke folyamatosan csökken, ezért egyre többen igyekszenek azt kiegészíteni a vidéki otthonfelújítási támogatással vagy a Falusi CSOK-kal.

Szép álmokat Samu!

Májusban ismét műsorára tűzi a MáSzínház óvodásoknak szóló inkluzív előadását, ahol a sokféleség érték, a másság pedig természetes.

Roma alelnök

Magyar Péter Kőszegi Krisztián földrajz- történelem szakos tanárt jelölte az Országgyűlés egyik alelnökévé. A gilvánfalvai tanoda korábbi vezetője Baranya-megyei listáról kerül be a Parlamentbe.

Ösztöndíjprogram Kazahsztánban

A 2026/27-es tanévre 20 kazah helyre lehet pályázni alapképzésben résztvevőknek. Érdeklődni a Tempusnál lehet, jelentkezési határidő: június 30.

Sziget Fesztivál 2026. 08. 11.-15.

A rendezvény szervezői idén is kiemelt figyelmet fordítanak az esélyegyenlőség gyakorlati megvalósításának elősegítésére.

Az XS Land programok mindennap 11.00-19.00-ig lesznek elérhetők, ahol az élményparkban bárki megtapasztalhatja milyen a látássérült, kerekesszékes vagy más fogyatékosságban szenvedő emberek élete.

A fesztiválon jelen lesz többek között a Démoszthenész, a BLISS, a Magyar Down Alapítvány, a Beszédes kezek, a LÁSS, az MLSZSZ, a Rehab Critical Mass és a Spinner Alapítvány.

https://szigetfestival.com/hu/xsland-programs

“A változás úgy kezdődik, hogy valaki elindul valamerre.”

Bogdán László